Kellemes csalódás volt a mai nap. A művészettörténet óra megvolt tartva. Az új tanárnő, akit kiosztottak hozzánk, hogy tartsa meg a pótlóórákat az alapozó tárgyból, nos amellett, hogy nagyon kedves kis hölgy, eléggé lelkesen tanítja a tananyagot. A holnapi rajzot is ő fogja nekünk levezetni és az 5 résztvevő, aki bent volt az órán nagyon örült neki. Igen, nem elírás.. 5 résztvevő volt hajlandó betolni a seggét, a többi otthon maradt duzzogni. Amikor megérkeztem még senki nem volt ott, később meg már kezdtem aggódni is, hogy csak én megyek be, mint az osztály képviselete. o.o Ami nekem nem baj, de azért ez valljuk be, hatalmas nagy égés csoportszinten. Aztán végre megláttam az egyik fiú csoporttársam. Hallelujah! Na mondtam is neki, hogy te egy igaz ember vagy, rád lehet számítani. Boldogan virult erre fel az arca. De ennek ellenére így is aggódtunk, hogy csak ketten még mindig jól nézünk majd ki. Beülünk mint két zsák krumpli és próbáld megmagyarázni a tanárnak meg a tanfolyamvezetőnek, hogy ez mi ez. Aztán jött még egy srác és így mentünk be hivatalosan is a terembe. Nos, nem kell mondanom, nem én dramatizálom itt túl a mindenséget, valóban eléggé nagy megdöbbenést váltott ki az aktuális létszám. Az órát megkezdtük és kiderült, mikor a tanárnő bele-bele kérdezett pár szakmai kifejezésbe, hogy gőzünk nincsen mi fán teremnek meg mit jelentenek. Remek. Szóval egy ismétlés volt, úgy megközelítőleg az összes kort átnéztük. Mindeközben még a maradék két szem ember is megérkezett köreinkbe. Délben ugrott be hozzánk az új tanfolyamvezetőnk, akinek a személyes megjelenése után hatalmas kő esett le a szívemről. Egyáltalán nem egy link alak, hanem egy korrekt, tudatos és talpraesett nő, aki tudja mi a munkája. Megbeszéltük a legfontosabb elintéznivalókat, milyen órák maradtak el és mikre lehet számítani. Kiderült, az is, hogy a tanárnő, aki jelenleg órát tartott nekünk, elképzelhető, hogy átveszi a művészettörit meg a rajzot (adná az magasságos ég ^__^). Tanfolyamvezető nem győzte hangsúlyozni, hogy az ő szervezése alatt, azok a tanárok, akik nem jelennek meg órát tartani, azokra gondja lesz, hogy kirúgják őket. És még hozzátette azt is, hogy amilyen leveleket küldtek a csoporttársaim a fővezetőségnek, ő mint tanfolyamvezető, szégyellné magát, ha ilyet küldenének az ő keze alatt lévő diákjai. Megjegyezte, hogy mindig cherry-s bonbont kap. Azt is megbeszéltük, hogy aki felszeretné a szerződést bontani velük, az legyen szíves befizetni az eddigi elmaradását és keresse fel őt. Én teljesen megvoltam elégedve mindennel. A tanárnővel egyeztettük, hogy a holnapi nap összeállít nekünk egy nehéz csendéletet és megnézi mit tudunk vagy mit nem. Szénnel fogunk dolgozni, azonban mivel később a színes rajzok fognak következni, suli után elmentem bevásárolni. Vettem a papírboltban temperát, 3 db Munkácsy hegyes ecsetet különböző méretekben és porpasztellt. Vásároltam még egy nagyon kis cuki könyvjelzőt, az egyik kedvenc kortárs művészem macskái vannak ábrázolva rajta.

Édesapám felhozta nekem a szemüvegemet és vele mentünk el közösen vásárolni. ^^ Majd lövök róla egy képet a napokban. Kíváncsian várom a vasárnapi rajzórát, bár szerintem az is teljesen jó lesz, amennyit ma megtapasztaltam a tanárnő habitusát illetően ígéretesnek mutatkozik a rajzképzés. És persze a csoporttársaimat is tájékoztattam mindenről, bár eléggé morogtam magamba. Még ennek ellenére is egyesek úgy viselkedtek, hogy az engem másodpercek alatt felbosszantott. Kedvesem szerint mindkét oldal siralmas. Az iskola is rengeteg hibát vétett, különösen a régi tanfolyamvezetőnk, de a többiek magatartása meg egy sértődött gyerekével ér fel, akik nem kaptak nyalókát. Aztán most elérték, hogy történjen valami és a változás ellenére is úgy vannak vele, hogy “Már csak azért se fogadjuk el, hogy igen is intézkednek” és inkább otthon maradnak. Ez a tipikus magyar társadalom. Szombat estém pihenéssel töltöm. A rajzolás mellett kedvet kaptam Fumoffu-zni és jelenleg azt nézem. Annyira szeretem Sousuke Sagara őrnagyot. Szegény Afganisztán és Kambodzsa területein harcolt gyerekkorától kezdve, most meg a küldetésének köszönhetően – Kaname védelmezése – be kell épülnie a középiskolába, mint egy átlagos japán iskolás. Nos, ez nem megy olyan simán sose, mint ahogy kéne neki. ^^”” A katona urunk az iskolában sem veti meg a fegyver és az olajszagot magán, bár persze érthető, hisz ez a kötelessége. Védelmező. ^^

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.