Az elmúlt napokban nem igazán voltak blogbejegyzések. Ez főként a rengeteg tennivalóm miatt alakult így és azért, mert a blog archiválásra került. 2016 novemberén kezdtem el a blogírást. Ezt követően történtek költözések, volt egy zárás tavaly májusban. Majd szeptemberben újra megnyitottam és végeredményben azóta asunasketchbook.com címen vagyok aktív tagja a blogközösségeknek. Az elmúlt napjaimat a bloggal kapcsolatosan főként ezeknek a régi bejegyzéseknek a másolása, időrend szerinti sorrendbe tétele és archiválása történt. Az első blogom bejegyzései sajnálatos módon hiányosak, mivel az első blogomat akkoriban hirtelen felindulásból töröltem. Szerencsére a Backway Machine oldalnak köszönhetően, ha nem is az összes blogbejegyzésem, de a jelentőségteljes és nélkülözhetetlen alkotásaim a 2016-os évről sikerült megmenteni, értem ide 2016. december 1.-ét amikor Staha megkérte a kezem és a karácsonyi meg szilveszteri emlékeim egy töredékét. ^^ A 2017-es évben megírt blogbejegyzések meg mind megvannak teljes egészben. Átnéztem az összeset és azzal kellett szembesülnöm, hogy mennyi mindent elterveztem, de az idő, a lustaság és leginkább az elmúlt események történései mennyire ellenem dolgoztak. Rendesen arcon ütött, hogy mennyire motivált és lelkes voltam, amikor ezeket írtam és arra a döntésre jutottam, hogy összegyűjtöm az elmúlt években eltervezett ötleteimet és ebben az évben tényleg megcsinálom őket. Félre ne értsetek, nem azzal van itt gond, hogy nem volt kedvem hozzá! Aki követett régen is az teljes mértékben tisztában van vele milyen nehézségek jöttek nekem váratlanul közbe. Ezekről nem is szeretnék újabb dialógust tartani, akit érdekel annak van lehetősége mostantól kezdve visszaolvasni 2016 novemberéig egészen. A blogom egy igazán személyes naplóvá nőtte ki magát az évek során, amit én a legkevésbé sem bánok, mert rengeteg kedves emlékem is megírtam és nagyon kellemes élmény volt ezeket visszaolvasni a napokban is. ^^

Rendeztem az eddigi terveim és kívánságlistám, amelyet mérlegeltem és néhány dolgot eldobtam, mert más esetben semmihez nem kezdek lassan hozzá, mert úgy se érek a végére.

Grafikai tervek és vizsgamunkák

Bábszínház arculat
Könyvillusztrációk (manó, királylány)
Vizsgamunkák elkészítése
Vizsgatételek kidolgozása

Ezek a legfontosabb feladataim értelemszerűen, ezek közül az aktuálisak félkészen állnak. ^^” Hétvégén nincs mese, reggel korán felkelek és befejezem őket.

Rajzok

Róka folytatása ✓ (elkészült és hozok még róla többet is a későbbiekben ^o^)
Képregényes mosómedve karakterem folytatása
Lightning újrarajzolás
Witcher 3 – Ciri megrajzolása
Portrérajzok készítése

A vizsgákon túl ezekre szeretném a legtöbb figyelmem fordítani. Animézés közben rajzolgatni, ezen a hétvégén kizárásos alapon ezt szeretném a szabadidőmben csinálni. Ezek nem csak “szeretném” ügyek, eléggé kiábrándító volt visszaolvasni, mennyit elterveztem és nem valósultak meg. Szóval ezeket csinálom már ma estétől. ^^

Hobbitevékenységek

Anime kritikák ✓
GamePlay videók, játékismertetők
Könyvolvasás (angol könyvek, szakkönyvek, regények, stb.)

A hobbitevékenységeim közül egyiket se szeretném skippelni. Az animézés az teljesen biztosan marad. Munkatársam szokott egy számot mondani, ahány tervezett animém van és a véletlen sorrendből választ nekem egy animét, amit végignézek. Egyébként ez ilyen vice versa trükk, én is mondok neki számot az ő anime listájához. Az is elkerülhetetlen, hogy ne játszak mindennap legalább egy órát, ezért amit érdekesnek tartok, azt szíves örömest megosztom veletek is majd. De nem kell sok mindenre számítani, jelenleg nem erre kell az időt szánnom. A könyvolvasás már kérdéses, de nem akarom háttérbe szorítani ezt se. Leginkább amikor utazom akkor szoktam olvasgatni, ezért ez nem befolyásol semmit se.

Webdesign és fejlesztések

WordPress ✓

Régebben nagy vágyam volt kötetlenül megismerkedni a wordpress rendszerrel. Nos, ez sikerült a domain megvásárlása óta és a webfejlesztés terén is nagyobb lehetőségeim nyíltak. Szerintem legalábbis ilyen menő kinézetem még nem volt. ^^

Amiket skippeltem:
Letölthető sablonok: Őszintén jelenleg ehhez van a legkevésbé kedvem és időm. Később, ha lesz egy kis szabadidőm előre rakom, de most így döntöttem.

Segédletek: A fórumon nyitottam ennek egy megfelelő topicot. Bárkinek bármiféle kérdése akad Adobe programokban vagy webfejlesztés területén, az írjon ide és örömmel válaszolok minden kérdésetekre. ^^ Regisztráció az szükséges!

Célok

Domain regisztráció, új blog cím ✓
Grafikus papír megszerzése
Portfólió elkészítése
Facebook oldal ✓
Deviantart és Behance ✓ (Deviantartra már raktam fel munkákat. ^^)

Nem szeretnék túl sok mindent hozzáfűzni, a bizonyítvány és a portfólió magáért beszél, miért kell. A Devart beizzítása a munkáim minőségén és elkészülési idején fog múlni. A facebook oldalamon viszont egész ügyesen teszek-veszek.

Célok, amiket skippeltem:
Wacoom digitális rajztábla vásárlása: Ezt a tervem alapvetően arra az időre értettem, amikor már vaktáblával is elég ügyesen menne a rajzolás, ezért szerintem érthető, hogy ez most háttérbe szorul. ^^

Nyelvvizsgázás: Egyenlőre elég lesz nekem a rajzolás és az iskolai beadandók, azokra is kész öröm, ha van egy kis időm; a suli elvégzése után azonban ez lesz szerintem a következő projekt.

Vezetés: Ezt igazából kényszerből kéne megcsinálnom, mintsem azért, mert annyira szeretném. Háttérbe rakom, mert hiába lenne szükséges, nincs rá időm.

Esküvő, ház, baba: Jelenleg még csak ebben a hónapban indítom a hagyatéki tárgyalásokat és az ügyvédekhez való ugrálás is csak most kezdődik; édesapám is eldönti még mit szeretne, stb. szóval ezt sok tényező befolyásolja és amíg nem rendeződnek az ezzel kapcsolatos kérdések, nincs értelme feleslegesen tervezni bármit is.

Amiket egyszer majd szeretnék

Nem tudni mikori tervek, de vannak annyi bizonyos
Művészellátóba elugrani és bevásárolni

Ruhatár frissítése és új holmik vásárlása, mert úgy érzem ideje lenne egy kicsit felújítani a készletem ^^

Baráti kocsmázás. Tegnap kérvényeztem egy szavazást, ezért megint lesz egy billiárd este az Íjászban.

Con-ozás, cosplay, jelmezkészítés. Még soha életemben nem voltam AnimeCon-on. Egyszer szeretnék elmenni.

Nyaralás vagy telelés. Tökmindegy már melyik, csak legyen valami. *o*

2 thoughts on “Februári archiválás

  1. Csókolom,én mérhetetlenül örülök az archívumodnak, mert nem titok attól fogva követlek hogy a közelmúltban a gp-n újranyitottál ^^ Már egy csomót visszaolvasgattam 😀
    Sok sikert a jövőbeli terveiddel kapcsolatban!

  2. Csóközön!

    Ennek igazán örülök! ^^ Van bőségesen blogbejegyzés, még számomra is megdöbbentő volt így összességében látni, mennyi mindent írtam.

    Nagyon szépen köszönöm, igyekezni fogok! ^^

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.